Nyert a Somogyvár!
| Tallózó |
A jelenleg harmadik helyen álló Somogyvár együtteséhez látogatott tegnap a Marcali VFC csapata. A félidőben 1:0 a hazai csapatnak, a vége 3:1.
Tündérkerti pillanatokA 2012-es év negyedik hónapját kezdtük el. Itt az ideje egy kis visszatekintésre. Mi is történt ebben az esztendőben, a Tündérkertben?
Telephelyfejlesztés indult Somogyváron
A Fonte Viva Kft. 124 millió forintot meghaladó összköltségvetésű komplex telephely fejlesztési projektjéhez közel 75 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásán. Forrás: www.sajtokozlemeny.com Somogyi standok a bjelovári kiállításon
"A termékek népszerűsítése mellett az országok közötti kapcsolat megerősítését is elősegíti a rendezvény. A KDNP helyszínen tartózkodó országgyűlési képviselőjétől, Móring József Attilától a KaposPont megtudta: már az első nap is teljes sikerrel zárult." |
Több mint száz gól született
Tíz csapat több tucat focistája csapott össze szombaton, Somogyváron. A grassroots tornára előselejtező után érkezhettek a fiatalok, így a programban több ezren rúgták a bőrt, különböző helyszíneken. A szervezők célja a gyermekek megmozgatása és sportra nevelése volt, de a tehetséges labdazsonglőröket külön is jutalmazták. Forrás: www.somogytv.hu Somogyi települések a horvát mezőgazdasági kiállításon
Somogyi települések képviselték Magyarországot a horvátországi kiállításon, Bjelovar-Bilogora megye vendégeiként. A három napon át tartó mezőgazdasági bemutatón népszerűsítették magukat a pogányvölgyi települések: Buzsák, Somogyvár, Somogyvámos, Lengyeltóti és Szőlősgyörök. |








